Évi 2-3 (de inkább több) képregényes film mellett egyre nehezebbé válik igazán emlékezetes alkotásokat mozivászonra vinni a témában - oké, a Deadpool például a különlegessége miatt kicsit előnnyel indult ilyen szempontból, de mondjuk az Ultron Kora, a Hangya vagy az elvárásokhoz képest kínosat hasaló Batman v Superman koránt sem váltott ki akkora katarzist a nézőkből, mint mondjuk annak idején ezt a Bosszúállók tette. A Russo-fivérek mégis úgy gondolták, megpróbálkoznak a lehetetlennel, és a rendezői széket ismételten elfoglalva csatasorba állították a Marvel filmes univerzumának apraját-nagyját. Hogy mi a fordulat az egészben? Az, hogy ezúttal nem egy nagy, világuralomra törő főgonosszal gyűlik meg a bajuk, hanem egymással.

A film cselekménye nagyjából ott veszi fel az események fonalát, ahol a Tél Katonája véget ért - oké, volt azóta egy kisebb csetepaté is Ultronnal, de most ismét Amerika Kapitányon a fókusz. Egy bevetésük Sólyommal, Fekete Özveggyel és a Skarlát Boszorkánnyal kissé balul sül el, melynek eredményeképp számtalan ártatlan is életét veszti, így ismét a világ vezetői elé kerül az égető kérdés: meddig mehetnek el a köztük rohangáló jelmezes igazságosztók, mennyi áldozatot ér meg a Bosszúállók egy-egy bevetése? A new york-i csata vagy a szokóviai összecsapás is rengeteg áldozattal járt, és erről nem csak a rosszfiúk tehetnek - ez a gondolatmenet vezet végül a Szokóviai Egyezmény megszületéséhez, mely alapján a szuperhősök csak szigorú felügyelet mellett folytathatják tevékenységüket.

Az Egyezmény természetesen nem nyeri el hőseink osztatlan tetszését, így lényegében két részre szakad a csapat a két vezéregyéniség, Vasember vagy Amerika Kapitány álláspontját támogatva. Előbbi szerint épp ideje volt egy hasonló rendeletnek, és tényleg szükséges, hogy valaki szabályozza a tevékenységüket, míg Steve azt vallja, hogy az Egyezmény csak egy felesleges visszatartó erő lenne, ami megnehezítené egy-egy küldetésüket és azt, hogy hatékonyan harcolhassanak riválisaik ellen. Azt nyilván a forgatókönyvírók is belátták, hogy ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy az egykori szövetségesek vérre menő harcot vívjanak egymással, ezért a konfliktust megbonyolították még egy réteggel: felbukkan a Tél Katonája, Amerika Kapitány gyermekkori (agymosott, szuperkatonává operált) barátja, akit több terrorcselekménnyel vádolnak, emiatt pedig komoly hajtóvadászatot is indítanak ellene.

A Polgárháború története messze nem a legerősebb, amit eddig a Marvel-filmekben láthattunk, de szerencsére rossznak sem neveznénk, bár az elején kicsit nehezen indul be a dolog a mozgalmas nyitójelenetek dacára. A másik szokatlan dolog a történet íve, valójában ugyanis a film kb. kétharmadánál csúcsosodik ki a cselekmény a trailerekben látott reptéri harc során, az utána következő lezárás ehhez képest kissé elnyújtottnak tűnik, és csak a film legvégére áll össze a teljes kép, ekkorra kerül a helyére a kirakós összes darabkája.

Mivel ez már a Marvel sokadik filmje, szerencsére elég nagy szereplőgárdából válogathattak az alkotók, akiket ráadásul már jól ismerünk korábbi filmjeikből, nem kellett felesleges köröket lefutni a bemutatkozásukkal. Feltűnik a színen az eredeti Bosszúállók csapata Thor és Hulk kivételével (az ő kalandjukat majd később láthatjuk a Ragnarok-ban), itt van Hadigép, Sólyom, Vízió, Skarlát Boszorkány, Sólyomszem és Fekete Özvegy is, sőt, Hangya is beköszön, aki így, mellékszereplőként ezerszer szórakoztatóbb és kedvelhetőbb figura, mint saját filmjében volt. Nem túl sok jelenettel (és a cselekmény szempontjából minimális jelentőséggel), de végre Pókember is bekapcsolódott a Marvel filmes univerzumába: Tom Holland a látottak alapján jó választás a póksrác szerepére, remélhetőleg önálló filmjében ennél is jobban kiteljesedhet majd, és nem fog csökkenni az egy percre jutó poénok és beszólások száma sem. 

Fekete Párduc (Chadwick Boseman) képében egy teljesen új szereplő is csatlakozott a brigádhoz: a bosszúvágy által hajtott wakandai király "civilben" és jelmezben is nagyon érdekes karakternek tűnik, bár Pókemberhez hasonlóan belőle is csak egy kis ízelítőt kaphatunk a Polgárháborúban, igazán majd önálló filmjében brillírozhat a karakter. Ugyan már alapjáraton is elég konfliktus van hőseink közt, azért csak sikerült egy főgonosz-karaktert is besüllyeszteni a forgatókönyvbe: Zémó az eddigi gonoszokhoz képest jóval kisebb, emberibb célokat tűzött ki maga elé (melyeket elég sikeresen el is ér), emiatt pedig új színt jelent a Lokihoz hasonló "enyém az egész világ"-gonoszok körében.

Természetesen ennyi szereplő mellett minimális idő jut jellemfejlődésre vagy bármi hasonlóra, sokan érezhetően csak a minél látványosabb harcjelenetek miatt kerültek a képbe, de szerencsére ez a film közben kevésbé feltűnő, egyáltalán nem erőltetett egyetlen hős feltűnése sem. Akit még kicsit talán ki lehetne emelni a tömegből, az Wanda, aki hitelesen hozza az ereje (és önmaga) határaival ismerkedő lányt, és érezhetően kezd elmélyülni a kapcsolata Vízióval - a képregényekben sokáig egy párt alkottak, szóval könnyen lehet, hogy a filmes cselekményszál is ebbe az irányba halad tovább. Nagy kár, hogy rengeteg hős megmarad annak az egysíkú figurának, akiknek eddig megismerhettük őket: például a címszereplő Amerika Kapitány vagy Vasember is simán jellemezhető lehetne két-három szóval, a komolynak ható cselekmény és nézeteltérések ellenére egyikük sem egy összetett figura a film alapján.

Mindent összevetve az Amerika Kapitány: Polgárháború nem lett rossz film, de nem is a Marvel eddigi legjobbja; ha másért nem, hát a rengeteg feltűnő vendégszereplő, a film második felében előbukkanó poénok és a pazar látványvilág miatt mindenképp megéri megnézni, unatkozni garantáltan nem fog rajta senki, a képregényrajongók pedig valószínűleg sokszor fogják az állukat keresni a földön egy-egy nagyobb harcjelenet után. Nem tagadom, néha én is így voltam ezzel...