Folytatódik a Disney-mesék élőszereplős feldolgozásainak láncolata: a legújabb alany nem más, mint Kipling Dzsungel Könyve története Mauglival és különös (állat)barátaival a főszerepben. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan fest a dzsungelkaland modern köntösben, a lehető legjobb helyen jársz!
Valószínűleg kevés olyan ember van, akinek ne lenne ismerős valamilyen formában a Dzsungel Könyve története, hiszen könyvben, rajzfilmben és musicalben is találkozhattunk már vele, de azért a biztonság kedvéért fussuk le a kötelező köröket. Maugli (Neel Sethi) egészen pár hónapos kora óta szülei nélkül, Akela és farkasfalkája felügyelete alatt él a dzsungel szélén. A farkasok mellett Bagira, a párduc is tevékeny részt vállal Maugli neveléséből - már csak azért is személyes ügyének tekinti a kisfiú tanítását, mert annó ő maga talált rá az erdő közepén. Maugli és az állatok békében éldegélnek a természet lágy ölén, de mint mindig, természetesen most is van egy olyan szereplő, aki tönkretesz mindent: Sír Kán, a tigris korábbi sérülései miatt nem annyira szívleli a gondolatot, hogy egy embergyerek nevelkedik köztük, ezért egyszemélyes bosszúhadjáratot hirdet Maugli ellen.
Hősünk tehát kénytelen elhagyni a farkasfalkát, és az esőerdőn átvágva az emberek falva felé veszi az irányt. Kalandokkal teli útján meggyűlik a baja egy kígyóval, aki Ká névre hallgat, találkozik egy jópofa, ám kissé lusta mackóval, Baluval, és még a majmok birodalmában is tesz egy kitérőt, ahol maga a nagyhatalmú Lajcsi Király fogadja őt. A film csak másfél órás, de a cselekményben nincs egy másodpercnyi üresjárat sem, kifejezetten pörgősen sikerült kitölteni a játékidőt úgy, hogy a Dzsungel Könyve világának összes fontosabb karaktere épp elég időt tölt a mozivásznon.
Arra érdemes felkészülni, hogy hangulatában egészen másfajta feldolgozás lett ez a Jon Favreau rendezte Dzsungel Könyve, mint mondjuk a rajzfilm volt: noha alapvetően ez is egy vidám, kedves történet (éneklő mackóval és botladozó kölyökfarkasokkal nem is nagyon lehetne más), időnként kifejezetten sötét részek is előfordulnak a realisztikus megvalósításnak hála. A hatalmas Lajcsi Király bemutatkozása vagy Sír Kán jelenetei kétségkívül elérik a kívánt hatást, de gyerekfilmhez képest egy picit talán lehetett volna finomítani ezeken.
A film legnagyobb bravúrja egyértelműen a látvány: a dzsungel élővilága, az állatok és a tájak egyaránt káprázatosan festenek, és ami a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy ezek közül semmi sem valódi. Oké, az gondolom mindenkinek nyilvánvaló, hogy beszélő állatok valójában nem léteznek, Balu és társai CGI-technológiával készültek, de az valószínűleg kevesebb embernek tűnik fel, hogy az egész környezet is számítógépes munka eredménye. A filmet valójában egy los angeles-i stúdióban, green screenek előtt forgatták, az egyetlen valóban "élő" dolog benne maga a főszereplő, Maugli - itt azért emlékezzünk meg a fiatal Neel Sethi teljesítményéről is, aki mindezek ellenére tökéletesen elhiteti velünk, hogy egy élő-lélegző dzsungel közepén vagyunk és amit látunk, az mind valódi.
Ha a személyes véleményemre vagytok kíváncsiak, a Dzsungel Könyve története korábban nem tartozott a kedvenceim közé, a filmet mégis nagyon élveztem (főleg a második felét, miután már Balu is feltűnt). Nagyszerű kikapcsolódás kicsiknek-nagyoknak egyaránt, technológiai szempontból pedig valódi bravúr, amit véghezvisz: tökéletesen hihető formában kalauzolja el nézőit egy "virtuális" dzsungelbe, melynek hatására mi magunk is ott érezzük magunkat Maugli oldalán!
