Kezdjük rögtön azzal, hogy a film szerintem nem lett akkora apokalipszis, mint ahogy azt rengeteg kritikus beharangozta világszerte. Jómagam szinte már rettegve ültem be a moziba a sok negatív vélemény miatt, és fel voltam készülve rá, hogy ezzel a filmmel egy életre leírja magát számomra az X-Men sorozat - ennek ellenére a két és fél órás film végig lekötött, érdekelt, hogy hogyan alakul a cselekmény, sőt, még izgultam is a hősök csapatáért (noha tisztában vagyok vele, hogy képregényfilmben meghalni kb. olyan mindennapos dolog, mint lemenni kenyérért a boltba).
De - és akkor most jön az a rész, hogy miért van igazuk a kritikusoknak sok dologban - nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy ez a Singer-trilógia leggyengébb darabja. Az Elsők mert több lenni puszta szuperhősfilmnél, és egy fantasztikus körítéssel ellátott eredettörténetet épített az X-Men filmes univerzumának, az Eljövendő Múlt Napjai pedig komplexitásával és cselekményével tűnt ki a tucatnyi különböző képregényfilm közül. Az Apokalipszisnek sajnos nincs semmi ilyen ütőkártyája, hiszen a forgatókönyv teljesen szokványos módon épül fel: a főgonosz csapatot gyűjt maga köré, világpusztító hadjáratra indul, közben pedig a jófiúk csapatából kiesnek a veterán tagok, de végül pár újonc segítségével szembe tudnak szállni a gonosszal, hogy újra megmentsék a világot. Meglepő? Nem. Működik? Néha igen, néha kevésbé.
Nézzük a konkrétumokat! Hosszúra nyúlt álmából egy véletlen folytán felébred a világ legerősebb és egyben legelső mutánsa, Apokalipszis, aki radikális módon - a Föld lakosságának elpusztításával - szeretne egy új világrend alapítója lenni. Apokalipszisnek van négy lovasa is, akik azon kívül, hogy vagány frizurával (Vihar), szárnyakkal (Angyal) vagy pszionikus pengével (Psziché) rendelkeznek, sok érdemi szereppel nem rendelkeznek a film során - kivétel ez alól a negyedik lovas, Magneto, aki ismét elég komoly jellemfejlődésen esik át, mire a záró képsorokig érünk. Kétségtelen, hogy Erik a Singer-trilógia egyik legérdekesebb figurája, ezerszer izgalmasabb karakter, mint James McCavoy Xavier professzora vagy bármelyik X-Men tag.
Apropó X-Men: az alapító tagok, mint Mystique és Bestia mintha kicsit elkezdtek volna belefásulni a szerepükbe (vagy csak a forgatókönyv engedett kevés teret nekik), de szerencsére itt vannak az újoncok Küklopsszal és Jean Grey-jel az élen - előbbi már most ezerszer szimpatikusabb, mint az eredeti X-Men trilógiában bemutatott változata, Jean Grey (alias Sansa Stark) pedig olyan karakter, akire simán fel lehetne építeni a következő filmet, sőt, ha tippelnem kéne, így is lesz. Árnyék / Nightcrawler nem rossz, de nem is dobtam el tőle az agyam, Higanyszál / Quicksilver pedig ismét jött, látott és győzött - remélhetőleg a jövőben is megtartja ezt a jó szokását.
Adott tehát egy csomó többé-kevésbé kidolgozott karakter, ami önmagában még nem is lenne probléma - az Eljövendő Nap Múltjai is óriási szereplőgárdával dolgozott -, mégis, valami mintha hiányozna a filmből ahhoz, hogy igazán ütős legyen. Látványos, monumentális, lendületes az egész, de ez kb. az összes képregényes filmről elmondható, az Apokalipszis pedig olyan, mintha nem is akarna ennél többet mutatni, kész, ennyivel meg is elégszik. A kérdés már csak az, hogy vajon nekünk, nézőknek is elég ennyi...?
Talán a rövidke cikkből is érződik, hogy milyen film lett az X-Men: Apokalipszis - alapvetően nem rossz, én személy szerint nem bántam meg, hogy moziban néztem meg, ugyanakkor nem említhető egy lapon a korábbi X-Men részekkel, inkább látványfilmként tudok tekinteni rá. Hangulatilag hozta az elvártat, de egy kicsit jobban kidolgozott főgonosszal és ütősebb cselekménnyel ennél sokkal nagyobbat is szólhatott volna!
