Ott van a világ legokosabb emberei közt, egy olimpikon ügyességével és gyorsaságával rendelkezik, nem ismer félelmet harc során, és ha kell, a diplomácia útvesztőiben is ügyesen kiigazodik országa királyaként. Fekete Párduc egyike a Marvel legjelentősebb karaktereinek, aki nem kevesebb, mint fél évszázadnyi képregényes történelmet tudhat maga mögött, és most már a mozivásznak meghódítása sem áll távol tőle. Bemutatjuk T'Challát, Wakanda királyát!
Háttérsztori
Létezik egy fiktív afrikai királyság a Marvel-univerzumban, Wakanda. A wakandai uralkodócsalád vérvonala az ősidőkig nyúlik vissza: a feljegyzések szerint több mint 10,000 évvel ezelőtt élt Wakanda első királya, azóta pedig apáról fiúra szállt az uralkodói cím és vele együtt egy különleges szerepkör is, melyről még később szót ejtünk. Az ország a történelem során elég gyakran került különböző nagyhatalmak célkeresztjébe, melynek oka nem más, mint a Wakanda területén megbújó óriási vibránium-készletek - ez az a nagyon ritka, különleges erősségű fém, melyből többek közt Amerika Kapitány pajzsa is készült.
Közvetett módon ugyan, de T'Chaka királynak is a vibránium okozta halálát: a közkedvelt uralkodó egy kereskedelmi világgyűlésen vett részt, ahol makacs hozzáállása és elvei miatt végül merénylet áldozata lett Klaw által. Fia, T'Challa így egészen fiatal korában örökölte meg Wakanda trónját, vele együtt pedig egy rakás komoly felelősség is a nyakába szakadt: részt kellett vennie a törzs beavatási szertartásán (itt volt egy rövid románca Ororo Munroeval, az X-Men későbbi Viharjával), majd Amerika és Európa legjobb egyetemeire küldték őt, hogy a lehető legtöbb tudást megszerezze a királyság sikeres irányításához.
Az igazi izgalmak csak azután kezdődtek, miután visszatért szülőföldjére, Wakandába: nem sokkal első "tényleges" királyi napjait követően egy rejtélyes figurával, a Fekete Párduccal gyűlt meg a baja, majd miután legyőzte őt, egy különleges szertartás keretében ő maga örökölte meg a fekete jelmezt és a Párducisten által biztosított erőt. Valójában innentől fogva számított igazán Wakanda királyának, hiszen a királyi cím és a Fekete Párduc szerep kéz a kézben járnak egymással.
Törzsi háborúk, visszatérő főgonoszok, harc a Fantasztikus Négyes és a Bosszúállók oldalán - a Fekete Párducnak nem sok unalmas hétköznapja volt a későbbiekben sem, egyik nagy ütközetet követte a másik. T'Challa sokszor kényszerült országa elhagyására, hiszen a "nagy" események mind Amerikában zajlottak: volt olyan, mikor álnéven osztogatta a pofonokat Amerika Kapitány mellett, egy időben pedig Daredevil helyét vette át Hell's Kitchen védelmezőjeként. Miután összeházasodott Ororoval (bizony, Vihar ezáltal a királyi család tagja lett), ketten körbeutazták az egész világot, és még a Polgárháború eseményeibe is belecsöppentek - a filmmel ellentétben itt Amerika Kapitány csapatát erősítették. Nem sokkal ezután (Sue és Reed Richards távozását követően) csatlakoztak a Fantasztikus Négyeshez, így rövid ideig a jól ismert szupercsapat élén harcoltak Galactus és egyéb főgonoszok ellen.
Fekete Párduc később még nagyobb erő birtokosa lett, ugyanis tett egy rövid kirándulást a Wakanda alatt megbújó Nekropoliszba, a holtak városába, ahol sikeresen megbirkózott Anubisz istennel és seregével - ezzel kivívta az ősi istenség tiszteletét és a "Holtak Királya" titulust, ezzel együtt pedig az összes korábbi Fekete Párduc minden tudását és képességeit és magáénak tudhatta. Később Ororoval egy háború (X-Men vs. Bosszúállók) ellentétes oldalaira sodródtak, így házasságuk véget ért, T'Challának egyedül kellett folytatnia Wakanda irányítását és védelmezését.
Felszerelés és képességek
Fekete Párduc speciális, vibrániummal megerősített (ugyanakkor nagyon rugalmas) jelmezt visel, mely képes akár erősebb ütések, szúrások, lövések felfogására is. A ruha számtalan izgalmas kiegészítővel rendelkezik: többek közt kiengedhető karmok és energiamezővel megerősített cipők segítik a Párduc tevékenységét, de volt már példa a képregényekben teleportálásra, láthatatlanná válásra és vibrániumból készült energiatőrökre is, szóval ki tudja, mi mindent rejt még a párducjelmez. Maga a maszk is beépített éjjellátóval, infravörös szemüveggel és hasonló vizuális segédeszközökkel van felszerelve, így még a legnagyobb sötétségben is könnyűszerrel elboldogul T'Challa.
Képességek terén a Párducisten közreműködésének hála közel emberfeletti gyorsaságról, erőről és reflexekről beszélhetünk; nem véletlen a párduc név, T'Challa tényleg egy ragadozó ügyességével mozog bármilyen terepen, bármilyen körülmények közt. Érzékei, így látása, hallása és szaglása is páratlanok, és mivel gyermekkora óta harcosnak nevelték őt, pusztakezes és fegyveres harcban is egyaránt verhetetlen - főleg, miután a Holtak Királya név elnyerésével az összes korábbi Párduc tudása is ráruházódott. Kevésbé ismert róla, hogy egyike a világ legintelligensebb embereinek; noha nem tölt órákat a laboratórium mélyén, mint mondjuk Reed Richards, igenis tisztában van a tudomány és a technológia összes égető kérdésével és problémájával, valamint folyamatosan foglalkoztatják őt az ezen területeken felbukkanó újdonságok.
Verdikt
A Fekete Párduc belépője az Amerika Kapitány: Polgárháború filmben is elég hatásos lett, a képregényekben azonban ennél jóval sokszínűbb karaktert ismerhetünk meg, akit nem csupán a bosszúvágy hajt a párducjelmez viselése során. T'Challa joggal nevezhető Amerika Kapitány, Vasember, Pókember és a többi "A-kategóriás" hős mellett a Marvel-univerzum egyik igen különleges sarokkövének, kinek történetei a wakandai / törzsi háttér miatt mindig tudnak valami újat és különlegeset mutatni!